2014. július 2., szerda

Az én "műhelyem"

Évi felhívására, én is megmutatom, hol alkotok. :)
Köszönöm a lehetőséget, Évi! :) <3

Noha műhelyem nincsen (bár nagyon-nagyon szeretnék persze... ), igyekszem kihozni a lehetőségeimből a legtöbbet. Mivel itthon vagyok a legkisebbel és a nap nagy része körülötte forog, így jobb is, hogy a nappaliban kapott helyet az én kis asztalkám. Ha le tudok ülni pár perce hímezni, varrni, akkor is látom őt, tudok rá figyelni. Haladni persze leginkább alvásidőben, éjjel, illetve hétvégén tudok.

Szóval, sokáig az étkezőasztalon volt a nagy halom, a varrógép, az eszközök, az anyagok....jó nagy kupi volt mindig... Karácsonykor vettünk aztán az IKEA-ban egy lehajthatós írószekrényt, ami tökéletesen bevált nekem. Elfér benne minden, az alsó részben az anyagok, felül minden kézreáll, amire csak szükségem lehet munka közben. Ha pedig épp nem varrok, csak felhajtom az asztalrészt és már nem is látszik a kupi. A varrógép kiszorult a nappaliból, hogy éjjel is tudjak haladni, amikor csendes a lakás, napközben főleg előkészítem a varrnivalót, hímzek, keretbe varrom a tárcákat.

Mutatom hát az én kis "műhelyemet", kincseimet, amikkel igyekszem körülvenni magam.
Jó nézelődést!
B



















7 megjegyzés:

  1. Nagyon szépséges minden, finom eleganciát sugároz, ami tükröződik minden alkotásodon!
    Ecka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm! <3 örülök, hogy így látod! :)

      Törlés
  2. Köszönjük,hogy bekukucskálhattunk hozzád :-)
    Vanília Patina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm a figyelmeteket! :) <3

      Törlés
    2. No, és persze köszönöm a sok gyönyörű kincset, amit Nálad vásároltam! :)

      Törlés