2014. január 11., szombat

Blogszülinap és a legújabb táska

Gyorsan telik az idő... két éve indítottam el a blogot és írtam el az első bejegyzést, ezáltal egy új fejezet kezdődött az életemben. Már sokszor mondtam, milyen nagyot is fordult velem a világ, hogy sosem gondoltam volna, hogy több évnyi doktorkodás után varrni fogok. Mindezt leginkább Nektek köszönhetem, akik követtek itt a blogon és a FB oldalon és nap, mint nap visszaigazoljátok, hogy érdemes ezzel foglalkoznom. Sajnálom, hogy sokszor nem látom, amikor kibonjátok a csomagot vagy az ajándékot, amiben egy-egy varromány lapul és így nem látom a reakciót az arcotokon. A sok öröm mellett pont ezen a héten egy kis keserűség is ért, egy "cseppet" megrendült a bizalmam az emberekben, de most erről ne is beszéljünk, hiszen ünnepelünk, vagy mi?!

Évfordulók alkalmával számot vet az ember és elgondolkodik a jövőről. A 2013-as év minden szempontból egy szuper év volt, mind a magánéletemben, hiszen megszületett a mi Emmánk, mind a varrás terén. Sok barátságra is szert tettem kézműves körökben, ami nagyon sokat jelent nekem.
A jövőben viszont szeretnék egy kis vátozást, szeretnék új technikákat alkalmazni, fejlődni. Éppen ezért februártól átmenetileg nem fogok tudni megrendelést vállalni, szeretném a készleteket feltölteni, új kollekciót létrehozni. Rengeteg ötlet van a fejemben, amit szeretnék megvalósítani, ehhez viszont idő kell.

Köszönöm, hogy itt vagytok velem és követtek, remélem a jövőben is velem tartotok!

Azért varrományt is mutatok, a legújabb táskát, ami jó nagy, strapabíró, belül sok zsebe van és szerintem szépséges! :)

Szép hétvégét,
B






2 megjegyzés:

  1. Gratulálok Neked , s további kellemes munkát, sok ötletet, s rengeteg időt hozzá!
    Legyen minden napod örömteli !:)

    VálaszTörlés